Eltűnt egy madár…

Úgy képzelem, akik elszállnak, valahol odafenn várnak ránk. Mégis, félve az ismeretlentől jobban szeretek az ismerős földi viszonyok között tekergőzni, ha lehet. Az eltűnt társak azonban hiányoznak. Néha elmerengek, amikor együtt kergetőztünk, nem egymást, hanem a láthatatlan buborékokat kergetve, hogy meg megállva benne együtt emelkedjünk és ahol az emelés véget ér, egymás után szétterítve pályánkat az égen suhanjunk tovább. Fél szemmel egymást, fél szemmel az előttünk befutandó pályát vizslatva, rádiózva, vagy csak integetve egymásnak egy közös csavargás volt a levegőben az életünk. Látom, ahogyan az alattam elsikló szárny látszólag indokolatlanul jobbra húz, majd meghosszabbítva vonalát meglátom én is a madarat, a jelet, amit elérve társam emelkedő forgásba kezd. Követem én is. A műszerek csipognak, a magasságunk nő, a táj önmagába olvad. Szürke felhőszakáll kezd ereszkedni körénk, itt az ideje, hogy nekiinduljunk a cél, a távolabbi újabb emelések felé. Eközben alánk kerül szinte a semmiből sok színes szárny. Vajon hol voltak ezek eddig? Újra sokan együtt, újra több esély célunk eléréséhez. Nagyszerű!

Állok a temetőben, de valami azt súgja rossz helyen vagyok, itt nem találom meg azt, akit keresek. Egy a láthatatlannál is láthatatlanabb buborékban magasabbra emelkedett, mint amilyen magasra én valaha is emelkedni fogok. Már nem látom meg, ahogyan elsuhan előttem, hiába ismerem olyan jól szárnya színeit, kupolája fodrait. Jó lenne megtudni hogyan és miért távozott, de bele kell nyugodnom, sosem fogom. Nem az emberi kíváncsiság diktálja szorító oknyomozásomat, hanem mert nem akarom, hogy más is eltűnjön azon a résen át, amelyen Ő megszökött.

Nem igaz! Nem lenne jó tudni mi történt. Rossz megtudni, hogy már sosem látom viszont. De annak, aki nem akarja hogy lyukak legyenek a biztonságot jelentő tudás falán, annak muszáj tudnia mi volt. Mert többé ne veszítsünk el egyetlen társat, barátot sem. A varióm ugyan rejtélyesen csipog tovább, érthetetlen nyelven fecsegve, nem értem ritmusát. Talán nem is erről beszél. De akkor ki fogja elmondani nekünk, hogy hová ment Ő, aki annyira hiányzik közülünk? Ha nem beszélünk róla, akkor sem jön vissza közénk. De ha emlékezünk Rá, akkor itt van, mosolyával és hamis hunyorával együtt. Akkor láthatjuk szárnya színeit és nyugodt magas röpte ívét. És nem felejtjük el…

csejtei

Csejtey László

1942.09.28 – 2002.09.28

Fellner Attila 
1955.02.23 – 2004.

Keresztesi István 
1979.08.12 – 2005.10.15

Klézli Zoltán 
1956.08.14 – 2005.09.05

Rehák Bence 
1982.04.16 – 2007.05.05

Lantai János 
1949.11.12 – 2007.05.23

Tolnay István 
1935.02.20 – 2007.10.16

Kósa Franciska 
1983.10.15 – 2008.

Utassy Sándor 
1946.07.09 – 2010.06.10

Buzády György
1937.01.26 – 2013.01.11

unnamed

Tóth Zsuzsanna

1973.06.17 – 2017.05.19